Dudits Dénes


Ha akarod tudni kinek a blogján jársz, akkor engedd meg,
hogy bemutatkozzam.

Dudits Dénes vagyok, 44 éves, boldog férj, három csodálatos gyermek édesapja és az Első Magyarországi Magán Addiktológiai Egészségközpont megálmodója, létrehozója és programigazgatója.

Az azonban, hogy mindezt elmondhatom magamról, nem is olyan magától értetődő. Ugyanis hat év kábítószerezés eredményeként, huszonnégy éves koromban, mint opiátfüggőnek nem volt másom, csak múltam. Nem tudtam, hogy ki vagyok, csak arról volt némi sejtésem, hogy valamikor ki akartam lenni. Olyan álomvilágban éltem, ahol a beteljesületlen álmok valóságos kínjai gyötörtek. Csak a múlt képei és gyerekes vágyai éltek bennem. A jelen értelmezhetetlen volt számomra, a jövő pedig túl távoli ahhoz, hogy érdekeljen. Céltalan és üres voltam. Kilenc hónapig egy drogterápiás intézmény lakójaként az ott kapott emberi és szakmai segítség révén mégis lehetőségem nyílt arra, hogy magamra találjak. Mert voltak olyanok, akik hittek bennem. Hittek abban, hogy létezik segítség, és van remény a felépülésre. És nemcsak hittek benne, hanem tettek is érte. Nekik köszönhetően ma már nem csak hiszem, de tudom, hogy lehet józanul is boldogan élni.

Mint felépült szenvedélybeteg 15 éve nem fogyasztottam semmilyen kábítószert. Felépülésem egy olyan mai napig tartó folyamat, melyet jellemeztek eleinte megcsúszások és az azokkal való megküzdés nehézségei. Személyes tapasztalataim és a szenvedélybetegség kezelésében szerzett 10 éves szakmai munkám során gyakran kellett azzal szembesülnöm, hogy a visszaesések kezelésére vonatkozóan nem rendelkezem megfelelő terápiás eszközökkel. Ennek és saját absztinenciám megőrzésének érdekében tudományos visszaesés-megelőzési módszerek után kezdtem kutatni. Ennek eredményeként hazánkban elsőként én kezdtem el alkalmazni az Amerikában kidolgozott CENAPS visszaesés-megelőző terápiamodellt (CMRPT), mely a világ számos országában már bizonyította hatékonyságát a szenvedélybetegség kezelésében. Jelenlegi szakmai munkám nagy részét a visszaesés-megelőzés teljes körű megismerése és gyakorlati alkalmazása teszi ki.

Személyes tapasztalataimra és szakmai elköteleződésemre alapozva 2005-ben létre hoztam Magyarország Első Magán Addiktológiai Egészségközpontját, amely azóta több száz embernek nyújtott segítséget ahhoz, hogy megszabadulhasson függőségétől.

Végzettségeim:

Általános Szociális Munkás

Licensed Practitioner of NLP

Munkahelyeim:

1997 – 1998 Forrás Szociális Segítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Munkakör: családgondozó

1998 – 2005 M.R.E. Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Rehabilitációs Otthona
(Drogrehabilitáció) Munkakör: rehabilitációs munkatárs

2005 – Első Magyarországi Magán Addiktológiai Egészségközpont
Munkakör: terápiás programigazgató

És mint már tudod, van egy álmom:

Szeretném, ha a józanság divat lenne Magyarországon!

Gyere, szokj rá Te is!