szeptember
4
vasárnap


Családi támogatás


Függőségkezelésre felkészítő családtréning

 

Nagyobb hangsúlyt fektetünk a családi és a baráti támogatás fontosságára.

Rendszeresen találkozunk olyanokkal, akik ügy döntöttek, itt az ideje józan életet élni, és ezért el is jönnek hozzánk. Velük nagyon jó csapatot alkotunk – hatékonyan és eredményesen együttműködünk.
Akik önszántukból vetik magukat alá a terápiának, azoknak annyival egyszerűbb a helyzetük másokéhoz képest, hogy azután is motiváltak maradnak, miután hazamennek. Persze ilyenkor is jól jön, ha a környezetükben lévő emberektől megkapják azt a támogatást, amely a józan életvitelhez elengedhetetlen.

Aki azonban azért jön el, mert otthon gyakorlatilag megfenyegették, megzsarolták, és szó szerint betuszkolták az elvonóba, annak már több támogatásra lesz szüksége, miután kikerül.
És még nem is beszéltünk azokról, akik egyszerűen nem elég erősek ahhoz, hogy váltsanak, vagy hallani sem akarnak arról, hogy segítséget kérjenek, jóllehet a szeretteik, akik nap mint nap látják, mennyire szenvednek, felajánlják a segítségüket.
Persze minden ember helyzete egyedi – ezzel mi teljes mértékben tisztában vagyunk. Éppen ezért sokszor a legtöbb, amit tehetünk, az az, hogy megfelelő információkhoz és lehetőségekhez juttatjuk mindazokat, akik váltani akarnak; és azokat, akik egyelőre csak gondolkodnak azon, hogy váltsanak; és azokat is, akik jelenleg elutasítják a változtatásnak még a gondolatát is.
Mi azonban a hozzátartozókra is gondolunk, és szeretnénk őket is megfelelő ismeretekhez juttatni – olyan ismeretekhez, amelyek lehetővé teszik, hogy együttérzéssel és méltósággal tudják támogatni a környezetükben elő függőt, mégpedig anélkül, hogy a saját jóllétüket vagy egészségüket kockáztatnák.
A legfőbb célunk az, hogy megteremtsük az őszinte és hatékony kommunikáció lehetőségét a szenvedélybetegek és a hozzátartozóik között annak érdekében, hogy a józansághoz vezető úton mindvégig segíteni és támogatni tudjuk a szenvedélybetegséggel élőket és a hozzátartozóikat egyaránt.

Hozzászólok