augusztus
19
péntek


Bízva bízni


A bizalom kulcskérdés a függők számára.

A legtöbb függő nem bízik magában – és persze általában mások sem bíznak bennük.

A függők hajlamosak állandóan ígérgetni: megesküsznek, hogy „csak hétvégén” meg „csak mértékkel”… De a vége mindig ugyanaz: teljes kontrollvesztés, visszaesés, kudarc.

De vajon miért olyan nehéz egyszerűen nemet mondani?

Mivel a szenvedélybetegek esetében szinte folyamatosan aktív az agy azon területe, amely az önmegtartóztatásért, a kontroll fenntartásáért felelős, ezért a túlzott igénybevétel miatt egy idő után csökken a kapacitása, és hosszú távon szinte képtelenné válik az önkontroll biztosítására. Ezért van az, hogy ha a szokásos ingerek érik az embert, általában csak rövid ideig sikerül nemet mondania, és az ellenállás hamar megszűnik, és a szokásos forgatókönyv szerint alakulnak a dolgok.

Szerencsére a kutatások azt mutatják, hogy azok, akik hisznek magukban, illetve abban, hogy képesek önkontrollt gyakorolni, kevésbe „merítik le” az agyukat. Nagyon fontos tehát, hogy bízzunk magunkban, illetve abban, hogy képesek vagyunk ellenállni.

Azért fontos, hogy az ember bízzon magában, mert ha valaki nem hisz abban, hogy meg tudja csinálni, hogy ellen tud állni a kísértésnek, akkor valójában nem egy, hanem két kihívással kell megbirkóznia: nemcsak a szerfogyasztásra való késztetését kell legyőznie, hanem a kishitűségét is! Ha pedig egyszerre két feladattal kell megbirkóznia az agynak, nem marad elegendő kapacitása az önkontroll fenntartására, és bekövetkezik az újabb bukás, ami viszont még tovább csökkenti az ember önbizalmát és a hitét.

Tanulság:

Bízni magadban, bízni abban, hogy ellen tudsz állni, hogy meg tudsz gyógyulni – ez új életed egyik legjelentősebb lépése.

Hozzászólok