április
3
péntek


Gazdasági válság: a stressz miatt több lesz a depressziós és az alkoholista


Az elmúlt napokban már az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is nyilatkozott a gazdasági világválság negatív következményeiről. A szervezet szerint a krízisnek sok egyéb mellett egészségügyi hatásai is lesznek. Prognózisuk elég aggasztó.

Mentális és fizikai egészségünket is veszélyezteti a már érezhető recesszió, a megugró munkanélküliség, a súlyosabbá váló hitel terhek. A hatás természetesen a válság általi fenyegetettség mértékétől és az egyéni hajlamtól is függ, tény azonban, hogy a szociális helyzet romlása pszichiátriai zavarokhoz, és nagyobb számú öngyilkossági kísérlethez is vezethet. Éppen ezek veszélyeire hívja fel a WHO a figyelmet.

Nehéz időszakban amúgy is többen nyúlnak alkoholhoz, kábítószerhez, az emberek hajlamosabbak elhanyagolni egészségüket, nem törődnek a megelőzéssel. A WHO illetékesei a mostani prognózist a korábbi, hasonló helyzetekkel magyarázzák.

“Gazdasági válságok idején az emberek lemondanak a magánorvosi ellátásról, és inkább az állami egészségügyhöz fordulnak. Pedig sok országban az állami egészségügy már amúgy is túlterhelt és alulfinanszírozott” – állítja a nemzetközi szervezet vezérigazgatója.

 Zacher Gábor toxikológus szerint tömeges esetekről ugyan nem lehet beszélni, de mint fogalmaz, “a válság hatása a kórházakban is érzékelhető”. Tapasztalatai szerint többen fordultak és fordulnak is meg olyanok, akik nem látják a kiutat, elvesztették a talajt és ellehetetlenedtek. “Nagy részük nem a vállalkozói réteghez, hanem a kétkezi munkásokhoz tartozik, akik helyzetét csak megnehezíti, hogy 40-50 évesek, akik már amúgy is nehezebben találnak munkát.”

Az orvos szerint lehet ugyan antidepresszánst, vagy nyugtatót adni nekik, ám azok a valódi okokat nem szüntetik meg. “A jelen helyzetben, az állandó fenyegetettségre nehezen tud megnyugtató választ adni akár az orvos, akár az egészségügyi vagy a szociális ellátórendszer. Ezek az emberek egyre lejjebb csúsznak, könnyen nyúlnak alkoholhoz, és tragédiába futhat bele az életük.”

Az Egyesült Államokban, úgy tűnik, már be is indult a tendencia: több gyógyszer fogy, megnőtt a betegforgalom. A vezető panaszok közé a szorongás, a pszichés labilitás, az alvászavarok, az emésztőrendszeri panaszok (gyomorégés, fájdalom), a mellkasi fájdalom tartoznak. Emellett a szokásos influenzás, megfázásos, fertőzéses eredetű megbetegedések is súlyosabb, makacsabb formában jelentkeznek.

S hogy mindennek mi az oka? A szakemberek szerint a megoldás a fokozott stresszben keresendő. A létbiztonságtól való félelemben a stressz által előidézett betegségek gyakoribbá válnak, és súlyosabb formában is jelentkezhetnek – véli Almási Kitti pszichológus. Bár tapasztalata nem reprezentatív, mégis sokat mond, hogy páciensei harmadának egészségét is érintette valamilyen módon a gazdasági válság.

Azt mondja, a stressz számtalan pszichoszomatikus tünetet képes produkálni, ami elsősorban a férfiakat érinti. Stressz hatására az immunrendszer gyengül, a szervezet védekezőképessége csökken. “Emellett hajlamosít a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására, például a szívinfarktusra is. Stressz hatására erősödnek a neurotikus tünetek, gyakoribbá válik a dohányzásra való rá- vagy visszaszokás, illetve az állandó ingerültség miatt a párkapcsolati konfliktusok is gyakoribbak lesznek” – véli a pszichológus.

A WHO szerint, mivel a pénzügyi válság hatása a világ számos pontján érzékelhető, annak elhúzódása miatt akár széles körű népegészségügyi krízis alakulhat ki, aminek kezelése ugyanúgy kormányzati lépéseket követel, mint magának a pénzügyi piacnak a helyreállítása.

Forrás: SzocioNet Dél-Dunántúli Regionális Módszertani Humán Szolgáltató Központ honlapjáról

1 hozzászólás

  1. szabo attila ápr 4

    tudjak kedves barataim en egy olyan furcsa helyrol szarmazom ahol minel jobban szorult a hurok(szocialis?gazdasagi?nemzetisegi?)annal erosebb volt a tarsadalmi osszetartas.Nekem ha 10 eves koromban velemenyem volt(mas)Apam elleneben akkor azert fizetni kellett.De ugyanakkor a csaladot szeretni kellett(illett).Szamomra most mar teljesen vilagos az hogy nem szabad a fuggosegeinket az eppen soros konjunkturara kenni.Lehet hogy segit egy darabig de hosszutavon a gyengesegeimet elteti (taplalja.Elnezest ha kioktato a hangnem.

Hozzászólok